A szerelem egy felemelő, de ugyanakkor változékony érzelem. Kapcsolatokat forraszt össze és tép szét. Az egekig emel, vagy a mélybe taszít. Nem hallgat az akaratunkra, nem engedelmeskedik semmilyen ésszerűségnek. Hogy építhetünk rá mégis tartós kapcsolatokat, családi életet? A…

A szex a legnépszerűbb téma a világon, időnként meg is csömörlünk a médiából áradó szexuális tartalmak özönétől. Azt hisszük már mindent tudunk róla, túlzásnak tartjuk a témán való állandó rágódást. Mégis sok házasságban vezet problémákhoz, hogy a párok nem…

A férfi és a nő kapcsolatát minden kultúrában és történelmi korban hűtlenségek tarkították. Ennek megítélése azonban koronként, és kultúránként változott. Általában jellemző volt, hogy míg a férfiak félrelépései felett könnyebben elsiklottak, sőt azt a többnejűség…

Évszázadokon keresztül a gazdálkodás, a mesterségek fogásai, a természetről, a világ működéséről összegyűjtött ismeretek jó része apáról fiúra öröklődött. Ez a tudás tette a fiút érett férfivé, és adott számára olyan magabiztosságot mellyel elsajátította…

Korunkban, a sokat hangoztatott megállapítás szerint a házasságok veszélyben vannak. Egyesek szerint ez az intézmény egyenesen elavult, nem szolgálja már az együtt élő férfiak és nők érdekeit. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a rengeteg válás. Hazánkban 1000…

süti beállítások módosítása